Az egészséges gyermek gyarapodása

Állandó kérdés, hogy hány kiló egy kisbaba, jól gyarapszik-e. Sok anyát a sírba lehet vinni a kérdéssel, mások elbizonytalanodnak. Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

 

Minden baba más, minden baba egyedi. A te kisbabád is különleges, sajátos anyagcserével rendelkezik, sajátos temperamentummal, ráadásul öröklött testalkata is megkülönbözteti a szomszédék kisbabájától. Nem várhatjuk el, hogy ugyanannyit egyen, ugyanannyit gyarapodjon!

 

Mit eszik?

A WHO 2006-ban nyilvánosságra hozta egy nagylélegzetű kutatás eredményét, a WHO fejlődési görbéket. Ez az első olyan kutatás, ahol elkülönítik az anyatejes és a vegyesen táplált babák fejlődését. A régi görbéknél ugyanis nem válogatták szét a táplálás módja szerint az adatokat. Kiderült, hogy az anyatejjel táplált babák máshogy fejlődnek, mint azok, akik mást, vagy mást is kapnak már a korai hónapokban. A régi adatok alapján túl sok babát diagnosztizáltak tévesen gyengén gyarapodónak. Tehát fontos, hogy mit eszik a kisbaba.

Az ajánlás szerint fél éves korig optimális, ha csak anyatejet kap. Azt, hogy mennyi anyatejet kell fogyasztani egy babának, csak megbecsülni tudjuk, de a legjobb, ha rábízzuk, mennyit eszik, nem mérjük és nem próbáljuk meg napirendre szoktatni. Így a legnagyobb az esélye annak, hogy a szoptatás addig fog tartani, ameddig az anya és a baba is szeretné.

Ha a baba anyatej mellett tápszert is kap, a legjobb megoldás, hogy tápszerből a lehető legkisebb mennyiséget kapja, ami elég ahhoz, hogy jól gyarapodjon. Így lesz az anyatej aránya a lehető legmagasabb, és így tart tovább a szoptatás.

Ha a kisbaba csak tápszert kap, törekedjünk az adott tápszer dobozán feltűntetett mennyiséget adni neki. Fontos tudni, hogy a baba cumisüvegből többet is képes enni, mint amennyire szüksége van, hiszen magát a cumizást is nagyon élvezi.

Fél éves kor után az anyatejes és a vegyesen, vagy tápszerrel táplált babák is elkezdhetnek ismerkedni más ételekkel. Az anyatej/tápszer szerepe két éves korig fontos a totyogó táplálásában.

 

Jól gyarapszik?

Az újszülött az első három nap veszít a születési súlyából, akár 7-10%-ot is. Ez normális. Ha elég táplálékhoz jut, akkor két hetes korra visszanyeri a születési súlyát, majd a további két hétben hetenként legalább 15 dekát hízik. Utána, egy hónapos korától, amíg meg nem duplázza a születési súlyát, hetente legalább 13- 15 dekát, majd, miután megduplázta (ez 4-6 hónapos kor körül következik be) legalább havi 40-50 dekát. A legtöbb kisbaba az alsó határnál többet hízik. A hízás nem mindig egyenletes: lehet, hogy az egyik héten jócskán magára szed, a következő héten alig. Ami biztosan rossz jel, ha egy kisbaba súlya csökken. A fogyás betegséget is jelezhet, nem feltétlenül azt, hogy nem jut a baba elég táplálékhoz. 

A legtöbb totyogó 12-16 hónapos korára megháromszorozza a születési súlyát. Kisgyermek korban, ahogy elveszti a babás formáit, egyre inkább kirajzolódik, milyen az öröklött alkata. Van, aki izmos, van, aki továbbra is gömbölyded. Ha hirtelen fogyást vagy hízást tapasztalunk, a legjobb orvossal konzultálni, betegég is okozhat meglepő súlyváltozást.

 

Doctors